Jaguar XJ6  Sovereign 4.2

Series II (1973.szeptember-1979.február)                             

A második szériát (gyakorlatilag egy jelentősen ráncfelvarrott modellt) az 1973. szeptemberi frankfurti autószalonon (IAA) ismerhette meg a nagyközönség - már az első pillanattól kezdve rövid és hosszú tengelytávval egyaránt. Az - Újvilág biztonsági előírásai miatt - módosított hűtőrácsú és homlokkiképzésű autó műszerfalát és fűtési rendszerét is megváltoztatták, reagálva ezzel a hangosodó vevői kritikákra.

A változatok tekintetében amolyan jaguaros egészpályás letámadás kezdődött, hiszen a motorok nem voltak korszerűek, de legalább sokféle közül lehetett választani: az XJ6-osból és a Daimler Sovereignből rövid és hosszú tengelytávú 4.2 literes, az XJ12-esből és a Daimler Double Sixből hosszú tengelytávú változat volt elérhető, de kapható volt az übermodell Daimler Double Six Vanden Plas mellett néhány exportpiacon a kissé gyengécske, viszont muzeális jellegű motorral szerelt 2.8-as XJ6-os. A 4.2-es motor teljesítménye 172 LE-re csökkent, viszont szériafelszerelés lett az Overdrive váltó.

1974 őszén, a London Motor Show-n eszközölt bejelentéssel beszüntetik a rövid tengelytávú modellek gyártását, így a kínálatból teljesen eltűnik a 2.8-as motor, ugyanakkor a kisebbik, 4.2-es motorral szerelt verziójú Daimlernél is megjelenik a Vanden Plas csúcsfelszereltség, többek között szériában adott automata váltóval. 1975 elején kihozták egy 161 LE-t teljesítő 3.4 literes motort - a szokásos kódolás szerint ez a Jaguar XJ 3.4 és Daimler Sovereign 3.4 modellek megjelenését jelentette. Ezzel a 204 köbinches motorral egyidőben a Jaguar fő motoralkatrész-beszállítója, a Lucas Industries egy új fejlesztésű, "D-Jetronic" nevű alkatrész, jelesül egy befecskendező hadrendbe állításával 253-ról 287-re növelte a 12 hengeres motor teljesítményét.

A Lucas neve hallatára az igazi Jaguar-rajongó (vagy tulajdonos) szeme bepárásodik, de nem a fel-feltörő szép emlékek hatására: a második szériájú XJ ugyanis igen rossz minőségéről hírhedt, amelyet részint a Jaguar tulajdonosa, a British Leyland csoport akkuttá váló haldoklásának, részint viszont a Lucas-eredetű alkatrészek pocsék konstrukciójának tudnak be. 

Felejtsük azonban el a gondokat, és térjünk vissza az ámulathoz, amelynek kiváló alapot biztosít a már 1973-ban bemutatott, ám egy - minő véletlen - makacs technikai problémával kapcsolatos elhúzódó megoldáskeresés miatt csak 1975-ben szériagyártásba kerülő Jaguar XJ Coupé.

A 74-ben a limuzin gyártásából kivont rövid tengelytávú alvázra épített, kétajtós, pazar eleganciájú autónak nem volt középső oszlopa (egyébként az így keletkezett rés ideális  szigetelése vett el két évet a modell - és néhány konstruktőr - életéből), továbbá igazi túrakupéhoz méltó méretű motorokkal: a már ismert 4.2-es és 5.3-as motorokkal szállították az XJ 4.2 C / XJ 5.3 C, illetve Daimler Sovereign Two-Door / Daimler Double-Six Two-Door névre keresztelt granturizmókat. A Lucas-féle újdonságot,a  befecskendezőt egyébiránt először a kupékba szerelték, amely nem az egyetlen problémája volt ezeknek az autóknak, hiszen hiába küzdöttek két évet a kétségtelenül kecses, B-oszloptalan oldalfal szigetelésével, sem az esővíz, sem a szél tekintetében nem arattak teljes sikert. A kupét szériában viniltetővel, azaz egy speciális borítással ellátott tetővel szerelték - ezt az eredetileg a kabriók keményteteje megkülönböztetésére szolgáló különleges műanyagot a hetvenes évek amerikai és brit (valamint japán) autóinak, főként kupéinak tetején előszeretettel alkalmazták. Nos, a rossznyelvek szerint a viniltető elsődleges célja a slendrián tetőhegesztések elfedése volt, ám számos Jaguartulajdonos esküszik, hogy a tető eltávolítása után sem fedeztek fel ilyen hegesztésbeli problémákat. Más magyarázat szerint ez a tető a 12 hengeres kupék privilégiuma volt - apró bökkenő, hogy a hathengereseket is ilyennel szerelték.

A több sebből vérző konstrukciójú kupéból mégis elkelt 10.426 példány, és végzetét - tragikomikus módon - egy házon belüli ellenfél okozta: az XJ C gyártását 1977 novemberében leállították, egy kétségbeesett kísérletet téve arra, hogy a rendkívül nagy durranásnak szánt, az E-Type utódaként beharangozott XJS luxuskupé felé tereljék a Jaguar kupét kereső vásárlókat, hiszen az egyébként szintén erre a blogra kívánkozó XJS a gazdasági világválság közepette igen gyenge eladási mutatókat produkált.

1977-ben a 3.4-es Daimler Sovereign gyártását is befejezik, a 12 hengeres motorral szerelt változatok esetében viszont egy újdonságot köszönthetünk, hiszen már egy General Motors-féle háromsebességes automata váltóval (Turbo-Hydramatic 400) is elérhető a modell. Közben az egyre szigorodó helyi emissziós szabályok miatt a 4.2-es XJ-ket 1978-tól közvetlen befecskendezéssel szállítják az Egyesült Államokban - de már nem sokáig, mert a második szériás Jaguar XJ (Daimler Sovereign / Double Six) modellek gyártását 1979-ben befejezik - kevéssé ismert érdekesség, hogy nem az egész világon, hiszen a fokvárosi összeszerelő üzemben még két évig gördülnek le a szalagokról második szériás XJ-k. A Dél-Afrikában vásárló Jaguar-vevők egyrészt önálló színek közül is választhattak, másrészt a Jaguar XJ6 Executive nevű, gyakorlatilag a Daimler Sovereign 4.2 újra-jaguarizált verziójának megfelelő verzió is csak itt volt elérhető.

Series 2 (1973–1979)